A nagyváradi Szigligeti Színház Liliput Társulatának Buda Ferenc: Csillaglépő csodaszarvas című előadásáról
Mikoron a nap sugarai megmutatkozának, bölcs Nimród fiai Hunor s Magyar vadászni indulának. Íjat ragadának, s űzék, hajták vadak százait. Későre jára az idő s haza indulának, ám a sűrű erdőből csodálatos szarvasgím bukkant elébük. Utána Hunor! Utána Magyar! Lóra pattanának, s üldözni kezdék a szarvast, de az gyorsabb vala s szemük elől elillana.
Legalább egyszer életében, minden becsületes magyar olvasta már ezt a történetet. Ha másért nem, azért „mert illik”. Bevallom, magam is csak az illemszabályoknak tettem eleget, mi több utólag mindig eldöntöttem, hogy nem szeretem ezt a történetet.
Mára ez megváltozott, és ehhez a tegnap látott Csillaglépő Csodaszarvas előadásnak is köze van. A rendező (Rumi László), egy olyan világot teremt, melyben a történet magával ragad, a látvány elvarázsol s mi is részesei leszünk ennek a rituális játéknak, üldözésnek.
Ha pár nappal korábban a mozgás és bábszínház volt a szakmai beszélgetés témája, most láthattunk egy olyan előadást, melyben a bábjáték és a mozgás egyszerre van jelen. Igaz, ezek a színészek nem táncosok, mozgáskultúrájuk hiányos, ám ettől is el tudtam tekinteni, hiszen minden mozdulatnak jelentése, minden pillanatnak mélysége és üzenet van.
A látványnak jelentős szerepe van az előadásban. A bábok, tárgyak és eszközök maximális igényességgel vannak kiválasztva és elkészítve úgy, hogy azok megteremtsék ezt a táltos szertartási, olykor sámánisztikus hangulatot. Itt minden a „forma” végletekig való fokozásából bontakozik ki. Így lesz tehát formailag halból nő, lóból dob, maszkból báb és még sorolhatnám. Ugyanakkor a természetes anyagok dominálnak, amit jelen esetben meg is követel az előadás.
Egy másik beszélgetésen szó esett arról is, hogy a bábelőadás inkább az érzelemre, s nem az értelemre hat. Ebbe az esetben nem volt kérdés az, hogy hatott-e hiszen a díszlet és a bábok igényes megválasztása, a fénnyel való játék, a zene tudatos kiválasztása, a (kevés)szöveg mélysége egyszerre van jelen az előadásban.
Említésre méltó a fénnyel való játék, egyrészt a hangulat, másrészt az idő érzékeltetésének szempontjából. Ha a szövegből nem is, a fényhasználatból mindenképp kiderül, hogy mikor van reggel vagy este, délután vagy akár éjszaka, mikor indulnak avagy érkeznek vissza a vitézek a vadászatról. A gyertya használata felerősíti és ugyanakkor jobban bevonja a nézőt ebbe a sámánisztikus világba.
Az előadás egységes, úgy tartalmilag mint képileg, felhasználja az ősi mondavilág motívumait, így például megjelenik a fehér ló, mint szent állat. A nagy hajszában a szarvasgím fel-fel bukkan a háttérbe a maga nyugodt pompájában, s emlékeztet engem is arra, hogy itt minden róla szól, minden felfordulás érte van.
BODOR Emőke
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése