EZT MONDTUK…

 

•           Aktualizáltak? Végül is, az minden nap megtörténhet, hogy olvasol egy könyvet…

•           Te most nem improvizálsz, hanem olvasod a füzetedből.

  

•           Ha az ember röhejes, az is rokon a humorral.

•           A helyett azt mondom, hogy… hát szóval nem mondok semmit.

•           Az utcánkban most csinálják…az utcát.

•           A nézőben egy kérdés van: miért ültem én ide be?

•           Nem elég, hogy bábos vagyok, még szektásnak is hívnak.

•           Bábos vagyok. Színházban dolgozom. Magyar vagyok. Romániában élek. Ennyi frusztrációt…

•           Most én akkor hová dugjam ezt az ujjam? (kesztyűsbáb)

•           Azért jöttem bábszínésznek, mert itt egy biztos: se matek, se infó.

•           A bábszínház nem kocsma.

•           Ha ott még kezeket, lábakat is mozgattak volna… nagy probléma lett volna.

•           Volt olyan előadás, amit rendes, jól működő bábokkal csináltunk?

 •           - A mai színház innen (a bábszínházból) indul ki.

              - Te mit lopsz innen?

•           Nálunk a határidő az ihlet.

•           Lehet, hogy a munka használ.

•           Ismeretlenül sétáljanak a kritikusok az utcán. Inkognitóban, mint Mátyás király.

•           Szeretem megírni az első mondatokat. Csak az a baj, hogy kell gondolkodni rajta.

•           Ami kéne, az maradhat.

•           Most is csak körbejártuk a lényeget.

•           A lényeg nem mindig a lényeg.

•           A lényeg, az nem igazán változik a világban.

•           Mellkassal is kell érkezni ebbe a világba.

•           Hogy fejezzem ki magam, hogy én is értsem?

•           Zenehallgatás közben:

-           De most mit hallgatunk?

-           Zenét!

•           A hegedűhöz képest…a számítógép azért nem úgy működik.

•           A hegedűn nem kell megnyomni a Windows gombot.

•           Nekünk kell gondolkodni is, nem csak zenélni. Mindenki azt gondolja, milyen könnyű zenésznek lenni.

•           Ha hibázol, játszd el még egyszer. Akkor már nem lesz hiba.

•           Én rajzolok valamit, te pedig fel fogod ismerni!

•           Kapus: - Jövök, jövök! Csak becsukom a kapukat, mert kapuk is vannak…

•           Ha szeretem, akkor miért utálom? Ha meg utálom, akkor miért szeretem?

•           Nem tudom, neki mennyire tetszett. Majd elmondja máskor. Most hallgasson.

•           Hihetetlen dolgok jönnek ki, amikor muszáj.

•           Nem olyan jó a humorom, de nekem azért tetszik.

•           Én dobtam egy csomó labdát, most jöjjenek a labdaszedegetők!

GYEREKSZÁJ

J –Ó, tudtam, hogy oda kellett volna ülnünk a csajokhoz!

J –Szerinted vége van? Pisti azt mondta, hogy vége van. Neki általában igaza van!

J –Valami sötétséget látok... 

J –Petárdaszagot érzek...

J –Anyu, mikor jön vissza Marci?

J   - A szultánt öljük meg?

- Igen!

- Törjük kerékbe?

- Igen!

- Fejezzük le?

- Igen!

- A magyar könyörületes nép.

Engedjük el a szultánt.

- Nem baj, elöadás után kinyírjuk!

J –Gyerekek, mit tesz a boszorkány a királyfival?

–Megöli!

J –Ne rakja meg a boszorkány a kemencét! Így is olyan meleg van...

J –Jaj, Szabi olyan kicsi, mint a bábu!

J –Hú, de nehéz volt! (megküzdeni a sárkánnyal)

     –Miért volt nehéz?

J–De szerencsétlen... Hogy lehet ilyen szerencsétlen?

J –Hú, az malomkö. Az nehéz!
–Dehogy! Az polisztirénböl van...

J- Milyen volt a mese?

- Jóóóóósssz!

J- De mit csinálnak azzal a sütivel (mézeskalács)?

- Milyen sütivel?

- Hát, amit mutattak, azzal.

J Előadás végén:

Na, most már egész nap legózhatok?

J Ezek valódi színészek!

J Utcán: Az az autó hozza a színészeket. Vagy a bábokat?

J Jaj, én már nem bírom hallgatni ezt a vinnyogást!

J Úgy sír a királylány, hogy elázik a palota.

J - „Rárontott a török a francia népre;

Franciáknak megyünk mi segedelmére.”

- Párizsba-e?

J Apu, kérjük el a manókat!

J Egyik manó zöldebb, mint a másik!

J Ezek megint kotyvasztanak valamit a csodaszerkentyűjükkel.

A BÁB A GONDO(LATO)M

 Dénes Emőke „Kívül égek, belül fázom” c. egyéni előadásáról

A vizsgaelőadás alapszövege Arany János „Bor vitéz” balladája. A cím „Kívül égek, belül fázom” már rávilágít az alkotás főgondolatára, amely köré építkezik a népi hagyományokat felelevenítő lírai forma. A kint és a bent közti ellentét illusztrálása, e két sík egy időben való láttatása a cél. A fizikális és gondolati szint viszonya az élő szereplő és a báb kapcsolatában fejeződik ki.

A díszlet és jelmez használata az egyszerűségre törekszik. A két sík közötti párhuzam a külső tulajdonságok azonosságában érthetően fejeződik ki.

Az első képben a lány élő szereplőként hajol rá tulipános ládájára, amelyben hozományát őrzi. Ez talán erőteljesebb kép lenne, ha a lány gondolati világának szereplői, a bábok nem a láda mögül, hanem belőle kelnének életre, így a szerelmét váró lány érzelem- és képzeletvilágát is magában rejtené. 

„Ködbe vész a nap sugára, /Vak homály ül bércen völgyön” - énekli reménytelenségében a főszereplő a ballada első sorait felhasználva, majd a „Kívül égek, belül fázom” népdalt kezdi dúdolni. A zene felerősödik, elkezdődik a tánc.

A zsebkendő külön jelentést kap ebben a koncepcióban. A népi hagyomány szerint a fiú szerelmét, elkötelezettségét fejezte ki a lány iránt zsebkendője átadásával. A szerelem jelét tartja kezében, éneklése közben ez átváltozik virággá. A szerelmet röpíti át a megjelenő madárka – csőrében a zsebkendővel- az előadás másik szintjére, a gondolatok világába.

Az alapszöveg önmagában kevés, az alkotó inkább nonverbális eszközöket alkalmaz, melyek ebben a lírai hangnemben teljesértékűvé tudnak válni.
A balladák merev és kegyetlen hangulatát hozza az árnyjátékkal ábrázolt álomjelenet. Itt a mozdulatok sokatmondóak. A rémálomban megjelenő ágyúk és csatázó katonák dinamikusan jelennek meg.

A marionett bábforma alkalmas a táncjelenetek bemutatására. A fiú kéz- és lábmozgatása kifejező, a báb-lány belső érzelmeinek illusztrálása szegényebb. A váltásoknál a technikai nehézségek miatt a színen hagyott báb magára marad, így szaggatottá válik a történet. Ilyenkor a néző figyelme is a bábosra és annak technikájára összpontosul.

Az öngyilkosság jelenete a balladai szöveghez képest árnyaltabban kerül színre. Habár a fizikális síkon elénekelt dal („lesz még tavasz, lesz még nyár, én már nem leszek”) előrevetíti a tragikus véget, a ballada –„halva lelték a romok közt” – tényszerű kíméletlensége halványabbá alakul. Ez elfogadható, ha azt tartjuk szem előtt, hogy az előttünk történő események hatásosabbak az írott szövegnél.

Dénes Emőke színpadi jelenléte színészi eszköztárának legerősebb eleme. Ebben az előadásban olyan alkotói koncentrációt láthattunk, amely minden percet kitöltött.

A díszletet és jelmezt meg lehet tervezni, a különböző gesztusokat pontosan be lehet gyakorolni, hang- és mozgástechnikai gyakorlatokkal meg lehet mutatni ügyességünket, de a jelenlétet nem lehet megtanulni. Ettől vált hitelessé az alkotás.

DEÁK Katalin

„ALUSZTOK?”

Kádár vitéz legendája c. előadásról

  

Bemegyek az előadásra. Az első kép: trapéz alakú paraván természetes zsákanyaggal beborítva. Közepén kis rés. Gondolkodom. A natúr anyaghasználat „divatos mostanában”, lásd a korábban látott Jancsi és Juliska, vagy a Csillaglépő Csodaszarvas előadásokat. Tovább gondolkodom. Vajon hol jelennek meg az első arcok, hol történnek az események, milyen térben mozognak a bábok, milyen történetet mesélnek? A díszlet semleges és ígéretes. „Káz-dő-ggyyééék! Káz-dő-ggyééék!” – szokták kiabálni a gyerekek, s most bennem is ez a gondolat mocorgott.

Megjelenik egy ember kikiáltó szerepében és miután emlékeztet arra, hogy hova jöttünk, nekünk  „méltánytalan, tepsedő, érdektelen, haszontalan” utókornak, akit nem érdekelnek az ehhez hasonló legendák, előad egy történetet név szerint Kádár Vitéz legendáját. Mondhatom szép kezdet. Ha a szövegtől eltekintünk, ez a jelenet nem lenne fölösleges, hiszen az előadásnak vásári bábjáték jelleget kölcsönöz. Aztán elkezdődik valami. Hogy bábelőadás, arról egyáltalán nem vagyok meggyőzödve, de egy biztos, bábok azért voltak az előadásban, technikájuk szerint állítólag „sziciliai jellegű naiv marionettféle bábok”. Szóval valamiféle bábok, melyek számomra egyszerű tárgyak maradtak.

 Az előadás párbeszédei hosszabb társalgások, amelyekhez ha az adott, amúgy is statikus, szinte mozgásképtelen bábokat alkalmazzuk, az előadás látvány szempontjából monotonná és élvezhetetlenné válik. Nem beszélve arról, hogy a tér amiben mozognak nem más, mint a bevezetőben említett kis rés. A tér és a díszlet nincs kihasználva, ám kísérletek azért vannak. Bátrabban!

 Ha a bábokat fölösleges egy teljes jeleneten keresztül nézni, inkább a színészeket kezdem figyelni, azoknak minden mozgását, rezdülését, hibáját vagy éppen az erényét. Ezért minden, ami nem szándékos felerősödik (pl. a kezek amelyek a díszletet fordítják nem egységesek; az egyik kezet „nem látom” mert fekete kesztyűt visel, a másik viszont teljesen „civilként” fordítja meg a teret jelző díszletet), ami pedig szándékos, közönségessé válik (pl. a báb és annak mozgatója közti kapcsolat).

Már az előadás nyitómondatai közvetlenül a nézőt szólítják meg, s ettől fogva, a színészek folyamatosan szem előtt tartják őt. Próbálnak nem megfeledkezni, inkább fenntartani egyfajta viszonyt a nézővel, ami erénye az előadásnak. Így számomra az előadás egyik kiemelkedő pillanata az volt, amikor a Kádár Vitézt mozgató színész (Meleg Attila) „kiszól”, s megkérdezi alszunk-e. Aludni éppen nem aludtam, de az előadást már hosszú percek óta rádiójátékként figyeltem.

A végére csak egy kérdésem maradt: mi volt az a kék fény, ami egész előadás alatt a kis résen a szemembe világított?

BODOR Emőke

JANCSI ÉS JULISKA

A nagyváradi társulat három előadással érkezett a bábostalálkozóra. A Kinizsi Pált kedden láthattuk, a Csodaszarvast szerdán, a Jancsi és Juliskát pedig csütörtökön. Egymástól nagyon különböző produkciók, más-más bábtechnikákat használnak, viszont közös az anyaghasználat.

A Jancsi és Juliskának egyik legerősebb eleme az, ahogyan az anyagot használják a díszletnél és a báboknál. Szalma hajú Jancsit és Juliskát látunk, és ugyanaz az anyag köszön vissza a szülői ház udvarán található fák lombjain, később pedig az erdő fáin. A természetes anyagok dominálják a színteret, Jancsi fát fűrészel az apjával, fonott kosarak jelképezik a boszorkány kemencéjét, és fűzfavesszőből készült a Jancsi ketrece is. A természetes anyagokhoz társul a pattogatott kukorica is, aminek illata betöltötte az egész stúdiótermet. Gondolati szinten nagyon jónak tartottam a pattogatott kukoricát mint a kenyérmorzsa modern helyettesítőjét, és vizuálisan is működik, viszont zavaróan hatott az, hogy amikor valamelyik báb eszik, tulajdonképpen a bábos szájában tűnik el a pattogatott kukorica. Ennek persze technikai okai vannak, a báb halott anyag, nem tud valóban enni, viszont a műfaj stilizáltsága megengedte volna, hogy más megoldást találjanak az alkotók.

A báb és bábos közötti kapcsolat gyakran volt zavaró, főleg azokban az esetekben, amikor a báb korlátozottságai miatt vette át a színész az adott szerepet. Ilyen volt például az első jelenet tűzgyújtása. Juliska behozza a gyufát, a kukoricát és egy tálat, amelyben tüzet akar gyújtani. A bábbal nehéz feladat a gyufa meggyújtása, ezt láthattuk a mesteris hallgatók Gyufaárus lányánál is, a nagyváradi előadásban a színésznő leteszi a bábot, és néhány percig átveszi a Juliska szerepét, a báb teljesen felfüggesztődik. Túl egyszerűnek tűnt, hogy akárhányszor, amikor kicsit bonyolulttá válik egy cselekvésnek a bábbal való megoldása, a színész kerül előtérbe, és megteszi a báb helyett, amit kell.

Hiányoltam a bábok kezének a használatát, a két főszereplő keze általában csak lóg a teste mellett, miközben a feje mozog. Sokkal kifejezőbb tudna lenni, és ezt bizonyítják azok a pillanatok, amikor a kezek is mozognak. Jancsi megfogja a ketrec rácsait, és mennyivel teljesebb az illúzió!

Egy játékos, könnyed előadást láthattunk, melyből átjön, hogy a társulat szereti, amit csinál, a színészek jól érzik magukat ebben a történetben, és a közönségből választott gyermekek (akik az apa és az anya szerepében fát vágtak, illetve ételt kavargattak) is örültek annak, hogy együtt játszhatnak a bábokkal és a bábosokkal.

AVRAM Laura

HOL VAGY, BÁBIRODALOM? MI FÁN TEREMSZ, KRITIKA?

A fesztivál harmadik szakmai beszélgetésének előírt témája „Bábirodalom és bábkritika” volt. A szervezők estéről estére újabb szakembereket hívnak vendégül, akik jártasak az adott tematikában. Így lett az első előadás meghívottja Bordás Attila, aki a tánc, illetve Kelemen István, aki a zene képviseletében volt jelen.

A harmadik alkalom szakmai meghívottja nem tudott részt venni az estén. Ennek következtében kénytelenek voltunk saját tudásunkra, tapasztalatunkra hagyatkozni.

Ezen találkozások célja a közös beszélgetés, az egymástól való tanulás, hiszen a fesztivál résztvevői tele vannak kérdésekkel a látott előadások, a bábművészet és más társművészetekkel való kapcsolatok szempontjából. A válaszok megtalálására alkalmas lehetőségnek tűnnek a szakmai beszélgetések.

A tegnap este tematikájának első része a bábirodalom. Magyar bábirodalmunk szegény, sőt koldusruhában botorkál. Alig három drámát ismerünk, amelyek kifejezetten bábszínpadra íródtak, a többi dramaturgiai alapanyag mesék, történetet, balladák és más irodalmi műfajok adaptációi, amelyek kisebb-nagyobb sikerrel akadályozzák, vagy segítik magát az előadást és annak alkotóit. E hiányosság betöltésére ígéretes kezdeményezésnek bizonyul Hatházi András Lázár Ervin „Szökevény szeplők” c. meséjének bábszínpadra szánt átirata, amelyet a bábostalálkozó negyedik napján tekinthettünk meg Csepei Zsolt és Molnár Margit előadásában.

           

A bábirodalmat követően a bábkritikáról kezdtünk beszélni. Mitől kritika a kritika? ─ tették fel többen a kérdést. Számos érv elhangzása után, megegyeztünk abban, hogy a kritikának az előadás törvényszerűsége szerint kell íródnia. Tehát az előadás viszonylatában kell vizsgálnunk annak koherenciáját, eredetiségét és célját. 

Kinek szól a kritika? ─ ez volt a második kérdéskör. A kritikus célközönsége az az olvasótábor, amellyel az a folyóirat rendelkezik, ahová íródik a szöveg. A kritika szólhat tehát a színházkedvelő nézőnek, a szakmabelinek és az előadás alkotóinak. Többen is javasolták, hogy a bábszínházi kritika célközönsége az előbb felsoroltak mellett megköveteli a pedagógus figyelembevételét is.

Milyen következményei vannak a kritikának?A kritikus és a kritizált között létrejöhet-e igazi beszélgetés?Változhat-e egy előadás a kritikától? ─ teszik fel kérdéseiket a résztvevők.

A kritikus bízik abban, hogy munkájának pozitív következménye van, másként értelmetlen lenne minden erőfeszítés. Az ő alkotása a kritika, amelyet hittel és odaadással hoz létre abban a reményben, hogy ezzel segítséget nyújt a többi alkotónak.

 DEÁK Katalin

A CSODASZARVASHOZ

 A nagyváradi Szigligeti Színház Liliput Társulatának Buda Ferenc: Csillaglépő csodaszarvas című előadásáról

Mikoron a nap sugarai megmutatkozának, bölcs Nimród fiai Hunor s Magyar vadászni indulának. Íjat ragadának, s űzék, hajták vadak százait. Későre jára az idő s haza indulának, ám a sűrű erdőből csodálatos szarvasgím bukkant elébük. Utána Hunor! Utána Magyar! Lóra pattanának, s üldözni kezdék a szarvast, de az gyorsabb vala s szemük elől elillana.  

Legalább egyszer életében, minden becsületes magyar olvasta már ezt a történetet. Ha másért nem, azért „mert illik”. Bevallom, magam is csak az illemszabályoknak tettem eleget, mi több utólag mindig eldöntöttem, hogy nem szeretem ezt a történetet.

 Mára ez megváltozott, és ehhez a tegnap látott Csillaglépő Csodaszarvas előadásnak is köze van. A rendező (Rumi László), egy olyan világot teremt, melyben a történet magával ragad, a látvány elvarázsol s mi is részesei leszünk ennek a rituális játéknak, üldözésnek.

Ha pár nappal korábban a mozgás és bábszínház volt a szakmai beszélgetés témája, most láthattunk egy olyan előadást, melyben a bábjáték és a mozgás egyszerre van jelen. Igaz, ezek a színészek nem táncosok, mozgáskultúrájuk hiányos, ám ettől is el tudtam tekinteni, hiszen minden mozdulatnak jelentése, minden pillanatnak mélysége és üzenet van.

A látványnak jelentős szerepe van az előadásban. A bábok, tárgyak és eszközök maximális igényességgel vannak kiválasztva és elkészítve úgy, hogy azok megteremtsék ezt a táltos szertartási, olykor sámánisztikus hangulatot. Itt minden a „forma” végletekig való fokozásából bontakozik ki. Így lesz tehát formailag halból nő, lóból dob, maszkból báb és még sorolhatnám. Ugyanakkor a természetes anyagok dominálnak, amit jelen esetben meg is követel az előadás.

Egy másik beszélgetésen szó esett arról is, hogy a bábelőadás inkább az érzelemre, s nem az értelemre hat. Ebbe az esetben nem volt kérdés az, hogy hatott-e hiszen a díszlet és a bábok igényes megválasztása, a fénnyel való játék, a zene tudatos kiválasztása, a (kevés)szöveg mélysége egyszerre van jelen az előadásban.

Említésre méltó a fénnyel való játék, egyrészt a hangulat, másrészt az idő érzékeltetésének szempontjából. Ha a szövegből nem is, a fényhasználatból mindenképp kiderül,  hogy  mikor van reggel vagy este, délután vagy akár éjszaka, mikor indulnak avagy érkeznek vissza a vitézek a  vadászatról. A gyertya használata felerősíti és ugyanakkor jobban bevonja a nézőt ebbe a sámánisztikus világba.

Az előadás egységes, úgy tartalmilag mint képileg, felhasználja az ősi mondavilág motívumait, így például megjelenik a fehér ló, mint szent állat. A nagy hajszában a szarvasgím fel-fel bukkan a háttérbe a maga nyugodt pompájában, s emlékeztet engem is arra, hogy itt minden róla szól, minden felfordulás érte van.

BODOR Emőke